utolsó frissítés: 2008. ápr. 17.

Az egyetemépítés mozgásterei, A Hét, 2006.12.01

Az egyetemépítés mozgásterei

Az etnikai szimbólumok hatalma ismét bebizonyította erejét, azt, hogy továbbra is erőteljesen irányítja az emberek gondolkodásmódját és szervezi az emberközi kapcsolatokat. Persze ez nem önmagában, az egyes konkrét emberektől és az általuk képviselt érdekektől függetlenül működik, többek között az etnikai mobilizálásnak nevezett stratégia élteti. Ez a stratégia a mostani alkalommal bizonyos értelemben ember-áldozatot követelt. Az etnikai szimbólumokkal azonosult Hantz Péter menesztése az egyetemről magukat e szimbólumokat érintette. Ezért tudott ilyen méretű szolidaritást generálni. Annak ellenére, hogy sokan más (például egyetemes emberjogi) meggondolásból tiltakoznak ez ellen, a történetnek mint egésznek a mezejében ezek a tiltakozások is etnikai jelentést nyernek és nem tudnak kiszabadulni a polarizált etnikai osztályozási rendszerből. Mert a jelentéstulajdonítás gyakorlatát nem csak az egyes egyének akarata irányítja, hanem olyan strukturális tényezők is, amelyeket ők maguk nem tudnak ellenőrizni. Ezt a hatalmat nevezi az antropológus Eric Wolf strukturális hatalomnak, amely magukat azokat a helyzeteket hozza létre és tartja fenn, amelyekben az egyének cselekednek. Ennek egyik megnyilvánulásával találkozunk a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudomány Egyetem kurrens eseményeiben.

Ha jobban belegondol, mindenki elképzelhette volna, hogy amennyiben itt az etnikai szimbólumok körül zajló küzdelemre terelődik a figyelem, radikalizálódnak az álláspontok, felfüggesztődnek az egyes közösségeken belüli egyetnemértések és kiéleződnek a román és a magyar közösség közti határok. Miért nem vette ezt komolyan az egyetem vezetősége? A 2005 ősze és 2006 tavasza között lezajlott események után sem gondolta úgy, hogy valami meggyőző erővel rendelkező kedvezményt kell adnia a „magyar vonalnak”, amely amúgy, legalábbis ideiglenesen, lejátszotta a maga harcát azokkal, akik az egyetem szétválasztását követelték. Pedig viszonylag egyszerű lett volna a szimbolikus térbelakás igényét kielégíteni és ezáltal legitimálni a közös intézetben gondolkodó és cselekvő személyeket. De bizonyára azért nem tette ezt, mert a multikulti-projektet nem tekintette az egyetemi reform lényeges elemének és jobban félt attól, hogy nehogy azt a látszatot keltse, nyomás alatt cselekedett, mint attól, hogy milyen következményei lesznek annak, ha bekeményít. Hatalmának felmutatását, erejének kimutatását sokkal fontosabbnak tartotta mint az összegyűlt feszültségek feloldását és a magyar vonallal való egyezkedési hajlamának a bebizonyítását. Mint ahogy a másik oldalon, akkoriban, a BKB is a maga hatalmának legitimizálásával volt elfoglalva, manipulációk sorozata révén sorakoztatva fel maga mögött számos támogatót. De a támogatás akkor nem volt egyértelmű, a BBTE-n tanítók többsége nem állt az intézmény szétválasztását célként követő társaság mellé. Nem vonta meg, többek között, a két magyar rektor-helyettestől a bizalmat, így ezek megmaradtak pozíciójukban. Bizakodás volt még akörül, hogy nem lehetetlen az etnikai együttműködés és tovább lehet haladni az adminisztratív lépések útján, fokozatosan közelítve egymáshoz a feleket a közös intézményen belül.

Azzal, hogy nem tette ki a magyar nyelvű feliratokat, az egyetem vezetősége szinte tárcán kínálta fel a BKB-nek azt, hogy tovább folytassa akció-sorozatát és élőben leplezze le amannak a hiányosságait ezen a téren, illetve, ami még fontosabb, végső érvet szolgáltasson a román-magyar együttműködés lehetetlensége mellett. Emlékezzünk vissza: ez volt az etnikai mobilizálás lényege azokban a hónapokban. A válság kiélezése, a szétválás mint végső megoldás kihirdetése. Mostanra még erőteljesebb lett a krízis. A magyar nyelvű táblák Hantz-féle-stílusban való kifüggesztése (egyfajta Kossuth-tér kicsiben?), az ezt övező etno-szenzáció etnikai válaszokat generált és már-már teljesen ellehetetlenítette a közeledést. Persze azt is mondhatnánk, hogy e táblák hivatalos elhelyezésének késleltetése váltotta ki a Hantz reakcióját és táblakifüggesztési kalandját: az egyetem vezetősége saját maga ellen hívta ki a sorsot. De az sem véletlen, persze, hogy éppen az intézet szétválását szorgalmazó társaság egyik tagja vitte végbe az akciót. És az is nagyon valószínű, hogy terve kidolgozása és kivitelezése végett nem egyeztett a magyar vonal hivatalos vezetésével. Konfrontációt akart és ért el. Nem a BBTE megreformálása, hanem szétválasztása érdekében. Nem is a Hantz mögött felsorakozható román-magyar egyetértés létrehozását, hanem sokkal inkább személyének, mint a magyarság egyik szimbólumának viktimizálását követte.

Be kell látnunk: soha nem volt túlságosan nagy a bizalom a román és a magyar fél között, lassan épülgetett ez 1990-től errefelé, most pedig pillanatok alatt omlott össze mindaz, ami tizenhat éven át folyamatosan alakult. Mindkét oldalon örülhetnek a nacionalisták. Győzedelmeskedett az etnikai értelmezés. A Transindexen megjelent álláspont is, amely a kritikai szemlélethez és a véleménynyilvánítás szabadságához, és nem etnikai kérdéshez kötötte a Hantz kidobása kapcsán megfogalmazott tiltakozást, a mezőny szerkezete miatt, akarata ellenére, egyelőre nagymértékben „magyar ügy”-ként generált aláírásokat. Mint ahogy a 2006 nyarán megfogalmazott, az Echinox berkeiben forrongó kritika mindeddig a „románok problémája” maradt. Ebben áll az etnikai politizálás strukturális ereje: olyan szimbolikus hatalmat éltet, amely az emberek gondolkodásmódját észrevétlenül alakítja úgy, hogy azok nem tudnak másképp viszonyulni egymáshoz, csak mint a magyar a románhoz, és fordítva. Sőt, magát a helyzetet is szervezi/fenntartja: ezért történik meg az, hogy olyanok, akik annak idején ellenezték a BKB akcióit, most (esetleg más meggondolásból) nem tudnak nem szolidarizálni velük és ezáltal, közvetlenül, akarva-akarva céljaikat és eljárásaikat legitimálják. A magyar rektorhelyettesek, akiknek a felfüggesztését a BKB a múlt télen követelte, most a Hantzék kidobása ellen szavaznak és ennek kapcsán lemondanak. Kollegiális meggondolásból, az egyetem vezetősége által gyakorolt vezetési stílusnak ellenszegülve. De megerősítve őket, akikkel nem értenek egyet. Salat Levente jól látja ezt a dilemmát, legutóbbi nyilatkozatában fejtegeti. Mégis: inkább belenyugszik abba, hogy ő a rendszer egyik áldozata, tudatosan és tehetetlenül adja át a helyét, amint mondja, a másfajta eszközöknek. Kik lesznek a továbbiakban a helyi véleményformálók? Miként szól majd ebbe bele az elkövetkezőkben a nagypolitika? Milyen irányba mozdítja el mindez a mostani válsághelyzetet? Kiknek a válsága ez? Kiknek a felelőssége az eddigi sikertelenség? Lesznek-e további hiteles közeledések a román és a magyar kollegák között? Avagy a szétválás stratégiája fog győzedelmeskeni? Kik lesznek az újabb bizalom-építők és képesek lesznek-e arra, hogy ismét nekifogjanak az etnikai határokat átlépő intézmény kitalálásának? Annak, hogy a multikulti-elképzelést a tágabb egyetemi reform keretében tematizálják. Többek között ez a tétje a Babeş-Bolyai egyetemen zajló eseményeknek, amint arra Parászka Boróka is utalt 2006 november 27-ei cikkében.

Ugrás az oldal tetejére